Ha az embernek ránézésre kellene Mino Raiola foglalkozását kitalálnia, minden bizonnyal arra fogadna, hogy szabadidejében felszolgáló egy kisvárosi étteremben. Valójában Raiola tényleg a családi éttermükben dolgozott gyerekkorában, a munkabírása pedig azóta is kifogástalan. Mióta leültünk beszélgetni egy szürke külvárosi helyszínen a hollandiai Haarlam városában, Raiola folyamatosan a kívánságomat lesi: hol szeretnék pontosan ülni, meghívhat-e egy energiaitalra, vagy hogy nincs-e melegem a kabátomban.

Ez a pufók, szemüveges úriember vitán felül a világ legbefolyásosabb futballügynöke. Semmi véletlen nincs abban, hogy a Manchester United három olyan játékost is leigazolt a nyár folyamán, akiket Raiola képvisel: Paul Pogbát világrekord, 89,3 millió fontos kivásárlási árért, illetve Zlatan Ibrahimovicot és Henrikh Mkhitaryant. Raiola rajtuk kívül még olyan játékosokat is mentorál, mint azt a Mario Balotellit, akit generációjának legnagyobb beteljesületlen ígéreteként tartanak számon. Az olasz-holland felmenőkkel bíró ügynököt lehet kedvelni, vagy utálni (ahogyan Sir Alex Ferguson is teszi), egy tény: ő mozgatja az átigazolási piac szálait. Ő az egyik olyan erő, amely meghatározza azt, hogy melyik játékos melyik klubnál köt ki az adott átigazolási ablakban.

Hogy megértsem, hogyan tanulta ki a szakmáját, Raiola elvezet ahhoz a helyhez, ahol minden elkezdődött: Haarlem gyönyörű, ősi „Grote Markt”, azaz „Nagy Piac” teréhez, amely nem volt messze a lakásától. Raiola szülei 1968-ban költöztek Haarlembe Dél-Olaszországból. Több család is együtt vándorolt be Hollandiába, Raiola szerint körülbelül 35-en élnek mind a mai napig három egymás melletti házban Haarlemben. Raioláék egy pizzériát nyitottak a Grote Markt-on, amelyet Napolinak neveztek el.

A teraszon felállított asztalokhoz ülünk le. A tulajdonos hoz nekem egy kávét, ma a ház vendége vagyok, közben Raiola kedélyesen elbeszélget vele. Egy járókelő odaint neki, mire emberünk visszakiabál: „Hé, mi van veled?” – majd odafordul hozzám és annyit mond: „Fogalmam sincs, ki volt ez.”

Aztán belekezd a visszaemlékezésébe: „Apám 18, olykor 20 órát is dolgozott itt naponta. Ha a munkáról volt szó, nem ismert határokat. 11-12 éves koromban eljártam vele dolgozni, hogy megismerjem őt. A konyhában dolgozott, én pedig miben tudtam neki segíteni? Például felmoshattam. Mind a mai napig szeretek felmosni. Egyfajta békét, nyugalmat ad, ha takaríthatok. Ilyenkor azonnal lehet látni a munka eredményét.”

Hamarosan a kis Raiola már egyenruhában várta a vendégeket a családi pizzériában. E munka révén sajátította el az emberekkel való társalgás művészetét (alapvetően kétszer gyorsabban beszél, mint egy átlagember). Megkérdezte a vendégeket, milyen jellegű ételt szeretnének enni, ő pedig személyre szabott menüt állított nekik össze. Ha egy törzsvendég válás előtt állt, a kisgyerek leült vele beszélgetni. Az üzleti modell mindenesetre működött: Raiola számlálása alapján a családnak összesen 11 étterme lett.

Miután Raiola jobb hollandot beszélt, mint édesapja, már tinédzser korában is ő tárgyalt helyette a bankokkal vagy a haarlemi polgármesterrel. Ezenkívül folyékonyan tudott olaszul is – legalábbis a nápolyi nyelvjárást -, így ha egy vendég valamelyik olasz beszállítóra panaszkodott, Raiola segített elrendezni a dolgokat. Nemsokára vállalkozást alapított, amely holland cégeknek segített az olaszországi üzleti világban boldogulni.

Raiola már 19 évesen milliomos lett, miután megvett egy helyi gyorséttermet, majd eladta azt egy ingatlanfejlesztőnek. Ezt követően – állítása szerint – már nem a pénz hajtja. A kevés szabadidejében a futball jelentette a szenvedélyét. Raiola ráadásul nem volt rossz játékos fiatalkorában. Bár a jogi diplomáját végül nem szerezte meg, mégis a Haarlem focicsapatának technikai igazgatója lett a 20-as évei elején. Még arra is kidolgozott egy tervet, hogyan igazolják le az Ajax akkori csodajátékosát, Dennis Bergkampot, de nem sokkal később Raiola csúnyán összeveszett a Haarlam többi igazgatójával, akik szerinte begyepesedett konzervatívak voltak.

1992-ben Raiola cége dolgozott be egy holland szélső, Bryan Roy átigazolásakor, amikor a játékos az Ajaxtól az olasz Foggia csapatához került. Raiola munkássága azonban nem állt meg a papírok aláírásánál, további hét hónapot töltött Olaszországban Roy-jal, ahol még a játékos házát is segített kifesteni. Raiola ugyancsak Foggiában ismerkedett meg leendőbeli feleségével, mi több, bepillantást nyert a profi labdarúgás különleges világába is.

Kívülállóként, és mivel a megjelenése sem hasonlított senkihez, aki valaha is a futball világában tevékenykedett, Raiolát gyakran megpróbálták elnyomni a belsősök. Nem egy alkalommal kérdezték meg tőle, hogy kicsoda ő valójában. Ugyanakkor a megvetés kölcsönös volt. „Egyáltalán nem voltam lenyűgözve.” – árulja el. A futball világában elsősorban azért nevezik ki az adott ügyvezetőket, mert azok korábban a klub játékosai voltak. „A belterjesség csak gyengíti a világot. Azért suta a rendszer, mert annak is akarják fenntartani. Ez egy zárt világ, óriási potenciállal, hatalmas forgalommal, de ezt az egészet gyakran olyanok irányítják, akiket fasorba se nézek.”

Raiola véleménye szerint egy ritka okos ügyvezető Luciano Moggi volt. A két úriember a 90-es évek elején találkozott először, amikor Moggi a Torino technikai igazgatójaként tevékenykedett. A találkozó délelőtt 11 órára volt megbeszélve, és a mindig pontos Raiola 10:45-re már oda is ért a helyszínre. „Egy szobába irányítottak, ahol olyan volt az egész, mintha a fogorvosnál várakoztunk volna: 25-en voltunk bent, mindenki dohányzott és beszélgetett. 11:15-ig senki sem foglalkozott velem, szóval odamentem a titkárnőhöz, és annyit mondtam: 'tudná jelezni Mr. Moggi-nak, hogy már itt vagyok, és hogy körülbelül még meddig kell várnom?' A nő rám nézett, és annyit felelt: 'Ezek az emberek mind Mr. Moggi-ra várnak.'”

A huszonvalahány éves Raiola, akinek ekkor még alig voltak kapcsolatai a futballban, udvariasan közölte Moggi titkárnőjével, hogy akkor ő távozik.

„Két órával később belefutottam Moggi-ba egy étteremben. Együtt ebédelt mind a 25 emberrel, akikkel a szobában várakoztam.” – mondja Raiola, aki azt is hozzátette, milyen beszélgetés zajlott le közte és Moggi közt.

R: Maga Mr. Moggi?
M: Igen, én.
R: Nagy udvariatlanság volt a maga részéről, hogy megvárakoztatott.
M: És maga kicsoda?
R: Én lennék Raiola.
M: Ah, szóval maga lenne Raiola. De ha továbbra is kellemetlenkedik itt nekem, egy játékost sem fog eladni Olaszországban.

Mindezek ellenére hamarosan Raiola mégis közvetített játékosokat Olaszországba. Foggiában már ismerte az edzőt, a munkamániás cseh trénert, Zdenek Zemant. A futballról mindig szenvedélyes beszélgetéseket folytattak. Egyszer Raiola azt mondta Zemannak: „Az a játékos, akit keresel, nem létezik. Ez a tökéletes játékos lenne: 17 km-t fut egy meccsen, úgy cselez, mint Maradona, és keményebben edz, mint amit el tud képzelni az ember.”
Pár évvel később, a 90-es közepén a csehországi kapcsolatai révén Raiola mégis kiszúrta Zeman tökéletes játékosát – egy másik cseh illetőt, egy bizonyos Pavel Nedvedet. Raiola ma így vall a korábbi játékosról: „Pavel Nedved egy szélsőséges példa. Az egyetlen dolog, amit magáról hisz, hogy nem tud focizni. De keményebben edz, mint az összes többi.” Nedved egyfajta étvágygerjesztőként edzett a klubjánál, aztán hazament, és a saját udvarában folytatta  - csak még keményebben. 1996-ban Raiola Zeman új csapatának, a Laziónak adta el Nedvedet.

A két cseh igazolta azt a leckét, amit Raiola még az édesapjától tanult: a „szélsőségesek” beválnak. Raiola is ilyen ember lett. Immáron több mint 20 éve egy kis bőrönddel járja Európát és így dolgozik. „Ennek azért megvolt a maga ára. Például nem láttam a gyerekeimet felnőni.” Raiola most Monacóban él a családjával, de az adózási okok csak részben játszanak ebben szerepet. Legalábbis szerinte.

Ha Raiola valaha megírja az önéletrajzi könyvét (van, hogy ezzel fenyegetőzik), annak az „Üzlet művészete” címet adná. Állítása szerint a szerződési tárgyalások jelentik az „ő meccseit”. Raiola Rudy Turpijn esetét említi fel, amikor a holland játékos az Ajaxtól a kisebb De Graafschap csapatához került 1998-ban. Raiola és Turpijn egy autópálya melletti ótvar motelben találkozott a De Graafschap elnökével. Raiola a megbeszélést egy áradozással kezdte Nedvedről, amely egyszerre tűnt szívből jövőnek, és számítottnak is. Végül az elnök egy papírra leírta, mennyi fizetést ajánl Turpijnnak. „Nem is rossz.” – gondolta a játékos, aki még így is többet keresett volna, mint az Ajaxnál, ráadásul csak a De Graafschap érdeklődött iránta.

Raiola azonban felkiáltott: „Tudja maga, mennyit keres az Ajaxnál? Ez nem egy komoly ajánlat. Gyerünk Rody, ne vesztegessük az időnket.” Raiola felállt, Turpijn pedig ugyanígy tett. Az elnök visszakozott, és arra kérte őket, maradjanak, majd a következő 20 percben Raiola olyan szerződést tárgyalt le, amelyben minden elképzelhető extra szerepelt, illetve – ahogy Turpijn írta – „alapvetően bebiztosította a jövőmet. Nem csak arra a négy évre, amelyet a De Graafschapnál töltöttem, hanem az életem hátralévő részére is.”

Ez a történet jól példázza Raiola egyik elvét: még a legkisebb átigazolás is megváltoztathatja valaki életét.

Raiola rendszeresen biztatta Turpijnt, hogy még inkább kövesse Nedved példáját, ez azonban nem jött össze: a De Graafschapos történet csúnyán balul sült el, Turpijn pedig 25 évesen visszavonult és egyetemre ment. Raiola hozzáállása azonban egy céltudatos ajaxos futballista, a jugoszláv felmenőkkel bíró svéd, Zlatan Ibrahimovic esetében sokkal inkább működött.

Ibrahimovic „Ez vagyok én, Zlatan Ibrahimovic” című önéletrajzi könyvében Raiola központi szereplő. Ez nem is csoda, hiszen egy modern futball játékos életére az ügynöknek van a legnagyobb ráhatása. Ez a fajta kapcsolat gyakran közelebbi, mint a játékos és az edzője közti mulandó interakció, mely utóbbiról többször kerül szóba. Ez különösen igaz Raiola esetében, akinek az állandó klienslistáján csak kevés játékos szerepel, így adott esetben személyre szabottan tud segíteni.

A két bevándorló Amszterdamban találkozott először az egyik japán étteremben. Ibrahimovic öltönyben jelent meg, az egész randevúról pedig így ír a könyvében: „De ki a fene bukkant fel? Egy fickó farmerben és egy Nike pólóban. Ráadásul a pocakjával együtt úgy nézett ki, mint az egyik szereplő a Maffiózók sorozatból.” (Raiola úgy gondolja, hogy inkább előnyös, ha nem öltönyben tárgyal, így a másik tárgyaló fél alulbecsüli őt.)
Raiola lehet jó vagy rossz zsaru is, és tudta, melyiket tiszteli Ibrahimovic. A játékos elbeszéléséből kiderül, Raiola megvetette a japán konyhát, és amíg hat embernek való tésztaadagot tolt be, lehordta a csatárt, mivel szerinte alulteljesített. A leendőbeli ügynök megkérdezte Ibrahimovicot, hogy „a legjobb játékos akar-e lenni, vagy a leggazdagabb, aki kedvére villogtathatja a csilli-villi cuccait.” Természetesen Ibrahimovic válasza az első opció volt.

A svédet azonnal lenyűgözte Raiola. A játékos így emlékszik vissza arra a telefonbeszélgetésükre, amelyben megkérte őt, hogy legyen a menedzsere.

R: [hosszú szünet] Rendben van. De ha velem akarsz dolgozni, akkor azt kell tenned, amit mondok.
I: Oké, rendben.
R: Akkor add el az összes autódat, karórádat és kezdj el edzeni háromszor keményebben, mint eddig! A statisztikáid borzasztók!”

Hamarosan Ibrahimovic esetében úgy kezdtek el működni a dolgok, mint Nedvednél.

Ekkoriban Raiola régi harcostársa, Moggi a Juventushoz került. Egy napon Moggi felhívta Raiolát, hogy érdeklődjön Nedved leigazolhatóságáról a Laziótól. Raiola szerint így zajlott le a beszélgetésük:

R: Van órája?
M: Nézze, ne kellemetlenkedjen. Persze, hogy van.
R: Mikor találkozzunk?
M: Délben, Firenzében.
R: Ott leszek 11:50-kor. De 12:10-kor én felállok, utána az ár duplázódik.

12:10-kor Moggi még nem érkezett meg, Raiola pedig ígéretének megfelelően elment. Nedved végül csak kikötött a Juventusnál, 2003-ban pedig Aranylabdát nyert, miután ő volt a legjobb játékos Európában. Noha a cseh játékos már régen visszavonult, mégis jó baráti kapcsolatot ápol Raiolával. Ez jól példázza az ügynök hozzáállását: a játékosaihoz közel áll, a klubokkal, a felügyelő testületekkel viszont ellenséges. (A FIFA egyszer pénzbüntetéssel sújtotta Raiolát, mivel ’szenilis diktátornak’ nevezte a testület korábbi elnökét, Sepp Blattert. Raiola ezt követően rövid ideig fontolóra vette a FIFA elnöki székéért való pályázást is.)

Raiola számos játékosa egyfajta „mindenesként” tekint az ügynökére. Mario Balotelli egyszer azért hívta fel őt, mert a háza lángokban állt. Innen érkezett Raiola segítő válasza, hogy miért nem próbálja a tűzoltókat. Manapság a fiatal kliensei a FaceTime-on keresztül kérik ki a menedzser tanácsát, még az olyan dolgoknál is, mint a házvásárlás. És hogy barátként kezeli-e a játékosait? „99%-ukat igen.” – válaszolja.

Tehát például Pogbára nem csak szimpla ügyfélként tekint? „Egyáltalán nem. Bátran merem mondani, hogy Paul a családom része.”

Amikor kitérek arra, hogy Raiola a családi pizzéria modelljét egy futballügynökséggé alakította át, megcsillan a szeme: „Tudattalanul igen. Ettől egy kicsit libabőrös lettem. Valóban igaz az állítás, mert annak idején nem pizzériaként tekintettünk magunkra, hanem egy otthonra, ahová bárki betérhet enni.”

Az üzleti modelljét jól szemlélteti a haarlemi munkahelye: a focisták gyakran kényelmetlenül érzik magukat a hagyományos irodai kialakításban. Raiola irodája azonban úgy van kialakítva, mint egy konyha, a sarokban egy TV-vel, amelyen meccs látható. A konyhapulton éppen egy tányért látok, azon belegravírozva: „Ristorante Napoli, Haarlem”.

Folytatás...

Eredeti szöveg: Simon Kuper, Financial Times: https://www.ft.com/content/548155cc-9bcf-11e6-b8c6-568a43813464

Fotók: Matthew Peters, Raimond Wouda, TT/PA Images, Jacopo Raule, Instagram/Paul Pogba

Infografikák: a transfermarkt.com 2016.10.19-es adatai alapján John Burn-Murdoch